Open Menu
Weekly Crush: Öveket a sálakra!

2015-02-25

Weekly Crush: Öveket a sálakra!

Ha sálakról van szó, menthetetlen vagyok. Évek óta úgy gyűjtöm őket, mint óvodásként a matricákat – szerencsére vagy sem, de nagyjából a felfogásom is hasonló a hároméves kori önmagamhoz: sosem elég! Ebből adódóan pedig folyamatosan keresem az olyan (mondvacsinált) indokokat, amikre hivatkozva beszerezhetek még egy példányt a gyűjteménybe...

 

Már ősz óta foglalkoztat a "belted scarf" nevezetű trend, ami ha jól tudom, a Burberry kifutójáról "vándorolt át" az utcára – ergo a divatbloggerek/celebek meglátták, megszerezték, felvették és szépen lassan megszerettették velünk, földi halandókkal is. Ha jobban belegondolunk, nem egy eget rengető dologról van szó, mégis szenzációs ahogy két kiegészítőt összepasszintva különlegessé tehetjük a megjelenésünket. A kivitelezéshez nincs is szükség másra, mint egy kellemesen feltűnő sálra és egy hozzá színben passzoló, lehetőleg vékony övre.

 

Az, hogy a sálat milyen módon kanyarintjuk a nyakunk köré, függ a kiválasztott darab anyagától és méretétől is: az oversized példányokat például lazán ráteríthetjük a vállunkra is, így melegen tartva a felsőtestünket, míg a vékonyabb, lazább és bohókásabb kendőket hagyjuk szabadon lógni, a derékrészre pedig illesszük rá egy övet. Variálni természetesen lehet, sőt, ajánlott, hiszen csak így tudhatjuk meg, mi az ami tökéletesen passzol a stílusunkhoz és az alkatunkhoz is! 

 

A szívmelengető, napsütéses napokon én biztos kipróbálom ezt a trendet - egy vastagabb bőrdzsekihez vagy semleges színű kardigánhoz remekül illik!

 

 

 

More, more and more: 

 

 

Csóközön! kiss
 
A. 

 

Instagram // Tumblr

Kapcsolódó cikkek

Must have colours of the season
Must have colours of the season
2016-11-06
NYFW Spring 2017: Street style
NYFW Spring 2017: Street style
2016-09-18
Pom pom sandals
Pom pom sandals
2016-08-10