Open Menu
Weekly Crush: Bújj bele a sáladba!

2014-09-24

Weekly Crush: Bújj bele a sáladba!

Nem tudom, ki hogy van vele, de amint beköszönt az ősz, előtúrom a hatalmas sálaimat. Azt az elvet vallom, hogy a sál öltöztet – ha jól kombináljuk, akkor megadja azt a „bizonyos pluszt”. Szerencsére egy olyan kiegészítőről van szó, amivel nem kell sokat bajlódni: csak lazán körbetekerni a nyakunkon, és lógni hagyni.

 

Mivel az egyszínű, pamut darabok mindenhez passzolnak, érdemes olyan árnyalatú kendőket választani, amik egy kicsit feltűnőbbek, különlegesebbek. Például van egy halvány rózsaszín sálam, amit imádok elegáns szettekhez, fekete kabátokhoz vagy ruhákhoz felvenni – így nem lesz olyan egyhangú. A mintás változatok kimonóként is remekül használhatóak, de az is igazán kreatív megoldás, amikor egy övvel a derékrészhez fogják.

 

A kötött példányok már egy kicsit eltérnek a lengébb anyagból készültektől, hiszen ezek sokkal merevebbek, és kevésbé lehet őket olyan nem törődöm hatást keltve a vállra dobni. Ebből a típusból az oversized a kedvencem, mert azt addig tekerhetem, amíg nagyjából csak a szemem látszik ki – igaz, ezeket még egy kicsit korainak érzem így, szeptemberben, de a hideg reggeleken kifejezetten jó érzés belebújni egy meleg, puha sálba. Ti mire szavaztok? 

Csóközön!

A. 

Instagram // Tumblr

(Képek: pinterest)

Kapcsolódó cikkek

Must have colours of the season
Must have colours of the season
2016-11-06
NYFW Spring 2017: Street style
NYFW Spring 2017: Street style
2016-09-18
Pom pom sandals
Pom pom sandals
2016-08-10