Open Menu
Még mindig menő hipszternek lenni - GAS JEANS MENS AW '15

2015-06-17

Még mindig menő hipszternek lenni - GAS JEANS MENS AW '15

A férfi divatról valahogy kevés szót ejtünk, pedig cseppet sem elhanyagolható szempont, hogy a másik nem miképp pakolja össze a ruhatárát. A GAS 2015-ös őszi-téli kollekciójának bemutatója most jó alkalmat kínál arra, hogy jobban szemügyre vegyük a következő szezon up-coming trendjeit.

 

Annyit már elöljáróban elmondhatunk, hogy nem a merész színek hordásáról fogjuk felismerni a GAS férfit. Jobbára a szürkén, feketén, fehéren, bordón és kéken kívül nem is lesz olyan árnyalat, ami legalább minimálisan feldobná a túlságosan ősziesre sikeredett szetteket. Félre értés ne essék, ez inkább előny, mint hátrány, hiszen így legalább lehetőség nyílik a fazonok, minták, anyagok, no és persze stílusok izgalmas kombinálására.

 

 

A Gozsdu Sky Teraszon tartott rögtönzött show-n ízelítőt is kaphattunk ebből a játékból. A hol kicsit hipszeteres, hol kicsit urbánus és hol kicsit "anyuci kisfiát" idéző szettek stylingjában nem sok hibát találtunk, remekül hozták azt a vonalat, ami a GAS MEN kollekcióira mindig is annyira jellemző volt.  Azaz az egyszerre vagány, divatos, elegáns, stílusos, ízig-vérig városi férfit. Még több kedvcsinálóért pörgessetek lejjebb, ugyanis kiválogattuk a kedvenc lookbook fotóinkat - már, ami a férfi szekciót illeti. wink

 

 

A&L

 

Kapcsolódó cikkek

Best of MFW Spring 2017
Best of MFW Spring 2017
2016-09-26
LFW Spring 2017: Runway
LFW Spring 2017: Runway
2016-09-22
NYFW Spring 2017: Runway II.
NYFW Spring 2017: Runway II.
2016-09-16